A Világmindenség meg minden

A szemfénygyűjtő

A férfi egy sötét ballonkabátban térdepelt a kis Szent Ferenc szobor előtt. Alázatosan egy imát mormolt, majd keresztet vetett és felállt; a galambok szétrebbentek. Hosszú szakáll, egy ősrégi matrózsapka és szedett-vedett ruhák, egy félretaposott sarkú cipő: ez volt szegényes ruhatára. A figyelmetlen szemlélő hajléktalannak vélhette volna, de a közelebbi vizsgálat egészen mást árult el.

Ezt a vizsgálatot én ejtettem meg, mikor felém indult. Ösztönösen zsebembe nyúltam, ám ahogy megpillantottam arcát, tétován lehanyatlott kezem. Szeméből öröm sugárzott, szinte megbűvölt pillantásával, szivárványhártyája aranybarna fényben játszott. Nem értettem, hogy miért, de mélységesen megnyugodtam. Pár tétova lépést tett felém, majd megállt, kezeit széttárta és így szólt:

-         Segíthetnék Önnek bármiben?

Meghökkentem a kérdés hallatán. Külseje alapján arra számítottam, hogy pénzt vagy cigarettát akar kérni tőlem. Épp újonnan vett kis kutyusomat sétáltattam, ráérős kedvemben voltam. Gondoltam játszom egy kicsit a gondolattal és így válaszoltam:

-         Nézze, Bertit két hete vettem és még mindig a szőnyegre kakil. Mikor lehozom sétálni, persze esze ágában sincs a dolgát végezni. Megértetné vele, hogy csak a szabadban kakilhat?

Válaszomat viccesnek szántam, de nem értem el a kívánt hatást. Odalépett kutyihoz és leguggolt hozzá. Egyik kezével szügyét simogatta, másikkal a buksiját masszírozta és mély, meleg hangon mormogott valamit. Mikor két perccel később befejezte és felállt, a kutyi farka majd kiszakadt a heves csóválástól.

-         Elmagyaráztam neki – szólt nyugodtan és kezét nyújtotta.

-         Isten Önnel! – búcsúzott el.

Hazaértünk, és kíváncsian vártam a hatást. Kutyi nyolc órakor a bejárati ajtóhoz ballagott, majd jobb mancsával kaparni kezdte az ajtót.

Így ismerkedtem meg a Szemfénygyűjtővel.

-Kettő-

Egy héttel később láttam újra. Most kora reggel volt, és hagyományos utamon ballagtam kis ebemmel. Ő a kis szökőkút padkáján ült és a kelő Nap sugaraiban fürdette arcát.

-         Jó reggelt! – szólítottam mag megállva. – Kutyi már csak kint pisil. Köszönöm.

-         Nem tesz semmit – villantotta rám átható tekintetét.

Nem jutott eszembe semmi, de még nem volt kedvem tovább állni. Leültem mellé a padkára, kutyit a lábamhoz húztam.

A Szemfénygyűjtő 48 éves volt és már 3 éve vándorolt.

Vásárokban, búcsúkban, kisvárosok népesebb terein múlatta az időt és szemlélődött, ismerkedett. 3 éve nem evett és vizet is csak az érdekesség kedvéért ivott; szerette, ahogy a víz simogatja nyelőcsövét. Az örömtől sugárzó szemekből áradó fénnyel táplálkozott és ezért gyakran keményen meg kellett dolgoznia.

Elmesélte, hogy mikor a múlt héten összefutottunk, kutyusom szeméből vacsorázott. Rápillantottam, és tudtam, hogy most reggelizik. 3 éve tüdőrákot diagnosztizáltak nála. Épp válófélben volt, és egy cementgyárban dolgozott éjjeliőrként. Nehezen viselte a kemoterápia hónapjait, mely végül sikertelennek bizonyult. Akkor került kórházba, mikor vele egyidőben felvették a kis Kővári Evelynt, az onkológia új nővérét. 18 éves volt és szemei folyamatosan ragyogtak. Albert (mert így hívták a Szemfénygyűjtőt) semmi másra nem vágyott, mint Evelyn társaságára. Nem tudta megmagyarázni, hogy miért, de valami szokatlan békességet érzett, mikor vele beszélgetett. A 2 hónappal később végzett rutinellenőrzésen daganata nyomát sem lelték. Ő meghökkenve ült ágyán és nem tudta, mit kezdjen az életével. Munkája nem volt, így albérletét sem tudta fizetni, viszont a kórház is elbocsátotta, nem volt miért benn tartani. Ekkor avatta be titkába Evelyn. Ő is Szemfénygyűjtő volt, és édesanyja révén lett azzá. 3 évesen, egy strandbaleset során anyukája ölében fekve, fuldokolva látta meg újra a napvilágot. Soha többet nem érzett éhséget, de egy ellenállhatatlan vágy emberek pillantásainak tüzébe űzte őt.

Ha hálatelt, vidáman kacagó, vagy meghatódott szemekbe pillantott, boldog teltségérzetet érzett. Irigy, mohó, gőgös, vagy haragos pillantások kereszttüzében úgy érezte, megroggyannak lábai, elájul.

Idővel rájött, hogy a fényes pillantásokat ki is harcolhatja, ha ő maga is tiszta, békés szemekkel pillant másra.

Kipróbálta, és a módszer működött.

Arra is rájött, hogy két tiszta szempár egymásba kapcsolódva automatikusan fényt gerjeszt. A fénynek pedig végtelen a gravitációja és minden új szemből új fényt gerjeszt.

Így kezdett szolgálni a Fényezredben, ebben a titkos csoportban, melynek anyja volt a magyarországi vezetője.

Úgy járták az utcákat, mint megannyi mécses.

Akire rápillantottak, annak felfénylett a tekintete és furcsállkodva, érthetetlenül békésen folytatta útját.

Így szólt Albert története és most csöndben ülve, magunkba mélyedve hallgattunk, elmélkedtem a hallottakon.

Kelt fel a Nap és belepillantottam. Úgy éreztem Isten szeme az, mely rám ragyog.

Úgy éreztem, nem vagyok már éhes.